Ha tizenéves koromban valaki megkérdezett volna, hogy hol képzelem el a jövőmet, akkor ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy nem Kínát mondtam volna.
Szekszárdi srác vagyok, akit gyerekkorában nem hogy a Kelet, de még csak úgy általában a külföld sem vonzott igazán. Vidéken nőttem fel, és a legtöbb időnket a családdal a nagyszüleimnél, vagy a Dunaparton, néha Pécsen töltöttük. Többször jártunk külföldön is, de az egzotikus helyek nem igazán voltak az úticélok közt.
Amikor 2011-ben Budapestre kerültem egyetemre, fontosnak tartottam, hogy bővítsem a nyelvtudásomat. Emögött elsősorban opportunista gondolatok álltak: ha a meglévő közepesen erős angol nyelvtudásom mellé megtanulok még egy nyelvet, azzal biztosan könnyebben fogok jó munkát találni magamnak – gondoltam. Itt jött először képbe az életemben a keleti kultúra.
Az első lépések a kínai nyelvtanulás irányába
A Corvinuson akkoriban két félév erejéig ingyen tanulhatott idegennyelvet az ember, és a választék nagyon széles volt. Az elterjedt európai nyelvek mellett arab, orosz, japán, és kínai közül is lehetett csemegézni. Egy dologban biztos voltam: egzotikus nyelvet szeretnék tanulni, mert úgy éreztem, ezzel majd előnyt tudok kovácsolni magamnak a munkaerőpiacon.
Bár először az orosz felé kacsingattam, édesapám noszogatott a kínai nyelv irányába. Mivel ő addigra már többször járt Kínában üzleti ügyben, látta, milyen gyorsan fejlődik az ország, és nagy lehetőséget látott abban, ha valaki el tudja sajátítani ezt a nehéz nyelvet. Némi gondolkodás után beadtam a derekam, és úgy döntöttem, kipróbálom magam a mandarin kínai nyelvtanulásban.
Az óráinkat nagyrészt egy fiatal kínai hölgy, Liu „laoshi” (老师, tanár/tanárnő) tartotta, aki nagyon jó oktató volt, könnyen megtalálta a közös hangot a csoporttal. A kínai nyelvtanulás számomra kifejezetten jó bulinak bizonyult. Vizuális beállítottságú vagyok, ezért viszonylag könnyen vettem a kínai karakter-írást, és nagyon tetszett, hogy a nyelvtanulással együtt az ember egy távoli kultúrát is megtanul. Emellett felüdülés volt egy ilyen érdekes területtel is foglalkozni napi szinten, a szárazabbnak mutatkozó közgazdasági tanulmányaim mellett.
Ösztöndíj
Teltek a hónapok, a kínai csoportunkból egyre többen morzsolódtak le, ami egy erős, összetartó „keménymagot” eredményezett az ottmaradók közt. A harmadik félévre kb. tízen lehettünk, akik még rendszeresen jártak órára – és milyen jól tettük, mert ekkor jött az igazán nagy durranás, amiért érdemes volt várnunk!
Már az elejétől kezdve tudtuk, hogy a kínai nyelvtanulásban benne van annak a lehetősége, hogy egyszer esetleg ösztöndíjjal Kínába utazzunk, ott éljünk. Ezt a tanáraink megerősítették egy tájékoztató keretében: elmondták, hogy többféle ösztöndíjprogramra tudunk pályázni, és ha a jelentkezési anyagaink rendben vannak, valamint egy nyelvi felvételi vizsgán jól teljesítünk, úgy nagy eséllyel akár egy évre is mehetünk Kínába egyetemre tanulni, minimális önerővel.
Az említett nyelvi tesztre sokat készültem, és biztosra mentem, hogy minden anyagom rendben legyen a jelentkezés során. Nagyon szerettem volna kimenni Kínába, és két csoporttársammal -- akikkel azóta is nagyon jó barátok vagyunk -- Shanghai városát és környékét néztük ki magunknak.
A tesztet követően, pár hónap körömrágás után érkezett addigi életem egyik legjobb híre, 2013 elején: Shanghai-ban az East China Normal University elfogadta a jelentkezésemet, és várnak két félévre kínai nyelvprogramra! Rettentően örültem a lehetőségnek, nagyon izgatott voltam, és külön boldogsággal töltött el, hogy egyik csoporttásam is ugyanide fog menni tanulni; együtt foglaltuk le a repjegyünket, együtt vettük birtokba a kinti koli-szobáinkat, a Kínában töltött idő óta pedig a mai napig közeli jóbarátok vagyunk.
Éjszakai látkép Shanghai belvárosában, saját fotó
Shanghai – a Kelet Párizsa
Shanghai városáról van egy mondás, ami nagyon megtetszett a kint töltött egy évem alatt, és azóta is úgy gondolom, hogy a legjobban írja le ezt az izgalmas helyet:
„Lehet, hogy New York az a város, amely sosem alszik, de Shanghai még csak nem is ül le – és nem csak azért, mert nincs hely.” /Patricia Marx – szabadfordítás angolról/
Shanghai egy elképesztő város. A kb. 25 millió fős megapolisz mérete először felfoghatatlan volt egy vidéki fiatal szemével, aki számára Budapest is óriásinak tűnt, amikor odaköltözött. Ezt csak tetézte, amikor azt hallottam a helyiektől, hogy Shanghai lakossága akár kb. 40 millió fő is lehet, ha beleszámoljuk az agglomerációt, ingázókat és mindenkit, aki nincs bejelentve helyi lakosnak.
Shanghai óvárosa, háttérben a pénzügyi negyeddel - 2014 január, saját fotó
Mivel a 2013 őszi Shanghai-ba költözésem volt az első találkozásom a kínai kultúrával, nagyon örülök, hogy ezt a várost választottam. Shanghai egy csodás olvasztótégely a keleti és a nyugati kultúra közt, nem véletlenül: a város az 1800-as évek közepétől az 1900-as évek közepéig külföldi „koncessziókra”, negyedekre oszlott. A francia, brit, amerikai, japán, orosz behatás azóta is jól érezhető a sokszínű építészetben, a szemmel látható külföldi jelenlétben egyaránt.
Túl sok szép emlékem fűz ide ahhoz, hogy azt ebben a blogposztban össze tudjam szedni – inkább ennek szentelek majd egy külön fejezetet. Valami azonban biztos: a Shanghai-ban töltött két félévem során annyira jól éreztem magam, és annyira felkeltette az érdeklődésemet a kínai kultúra, hogy úgy döntöttem, mielőbb vissza fogok térni Kínába.
Éjszaka Shanghai-ban, saját fotó
Hangzhou – a kínai kultúra bölcsője
A Shanghai-ban töltött 2013/14 tanév után visszatérve Magyarországra egy dolog lobogott a szemem előtt: mielőbb újra Kínába menni. 2014 késő őszén ez egy rövid, Guangzhou-Shanghai üzleti úttal meg is adatott, azonban ennél többre vágytam. Ismét megpályáztam több kínai ösztöndíj lehetőséget, melyek közül óriási szerencsével sikerült újra elnyernek egyet: ezúttal a levél arról érkezett, hogy Hangzhou városába, a Kínában messze földön híres Zhejiang University kampuszára mehetek tanulni egy évre!
Ha Shanghai kapott egy őt szépen leíró mondást, akkor Hangzhou-t sem hagyhatjuk enélkül:
上有天堂，下有苏杭 – avagy: „Amilyen az égen a menny, olyan a földön Suzhou és Hangzhou”. Ez a gyakran használt kínai mondás jól leírja Hangzhou szépségét és kulturális jelentőségét.
A város Kelet-Kínában, Shanghai-tól kb. 300 kilométerre fekszik, és sok szempontból nézve valóban egy földi paradicsom. A város buja erdőben foglal helyet, melynek a központja egy nagy tó, a Xihu (西湖, West Lake avagy Nyugati-tó) köré épült. A levegő párás, a sűrű zöld növényzettől a tóparti területen illatos, füllesztő. Bár itt is tapasztalható a Kínára jellemző gyors fejlődés és átalakulás – annál is inkább, mivel a város ad székhelyt az Alibaba Csoportnak, mely Kína egyik legnagyobb megavállalata – de emellett a régi, hagyományos kínai kultúra is szépen megfér. A parkokban az emberek teáznak, taichi-znak, beszélgetnek. A külföldi jelenlét jóval alacsonyabb, mint Shanghai-ban: az ember ritkán botlik trendi burger-bárokba, olasz és egyéb külföldi éttermekbe; ezek helyét többnyire a helyi étkezdék, teaházak foglalják el.
Hangzhou méltán híres tea-kultúrájáról is: az egyik legkedveltebb kínai zöld tea, a Xihu Longjing (西湖龙井 West Lake Dragon Well) is innen származik, melyet Kínában gyakorlatilag mindenki ismer. A várost dombok, rajtuk teaültetvények vesznek körül, melyeket óriási élmény volt hétvégente motorral bejárni az egyetemi kampuszról.
Ha Hangzhou-ba nem jutottam volna el, szinte biztos, hogy a teához való erős vonzalmam sem alakul ki. Szuper emlékekként vannak meg az esti teázások helyi barátokkal, a buddhista kertekben töltött tea-szertartások, és úgy általában a lassan, apránként történő tapasztalás ehhez az érdekes területhez kapcsolódóan.
Azóta
Hangzhou-ból való 2016-os hazaköltözés után indult útjára „üzleti felfedezésem” a teák világában. Azóta több alkalommal jártam Kínában, és 2018 második felétől 2019 végéig további fél évet töltöttem az ország legkülönbözőbb részein üzleti okokból.
Bár a COVID járvány megnehezítette a Kínába való látogatást, azért remélem, hogy mielőbb újra eljutok ebbe a sokarcú, sokszínű országba, amire már második otthonomként tekintek. Nagyon várom a napját, hogy a kint megismert barátokkal, üzletfelekkel újra találkozzak, és egy jó tea mellett beszélgethessünk az elmúlt évek élményeiről.
Hangzhou, a West Lake partján, saját fotó